Létezés Öröme Központ

Kultúrákon és vallásokon átívelő spiritualitás

„Joggal merülhet fel a kérdés: mit is takar ez a név, hogy Létezés Öröme?

Ha a LÉTEZÉS szót úgy értjük, hogy „Forrás állapot”, akkor az talán több is, mint öröm. Arról tudjuk, hogy az „Szat-Csit-Ánanda”, azaz Lét-Tudat-Üdvösség. De erről valójában csak egy felébredett lénynek állna jogában beszélni. A szamszárikus körforgásban, tehát ezen a létsíkon (tudatállapotban) nem állíthatjuk azt, hogy a létezés egyenlő az örömmel. Sőt, ahogyan a buddhizmus Négy Nemes Igazságának első tétele tanítja, ezen a síkon a szenvedésnek valamely formája nagyon is hétköznapi vendégünk.

Mi lenne hát a helyes megközelítés?

A dukkha szó – amelyet leginkább szenvedésnek fordítanak – minden olyan tudati aktivitást, érzelmi állapotot, vagy élethelyzetet jelöl, amely kibillentséget, kényelmetlenséget, zaklatottságot, vagy kifejezett fájdalmat okoz. A kifejezés a „du” (rossz, nehéz) előképzőből és a „kha” (üres, lyuk) szóból áll. Mint amikor egy szekéren a tengely nem illeszkedik a kerékagyba, ennek következtében a jármű csak folytonosan zötykölődve tud haladni. Amikor nem vagyunk kiegyensúlyozottak, akkor mi is így utazunk életünk szekerén.

A megoldás látszólag egyszerű ugyan, mégsem feltétlenül könnyű

Érdemes a Négy Nemes Igazság másik három tételt is szem előtt tartanunk, mert azokból kiviláglik, hogy a szenvedés oka nem kívül keresendő, és úgymond nem független tőlünk. Ebből azonban az is következik, hogy csak önnön tudatosságunk átformálásával szüntethető meg végérvényesen. A szenvedés kezdete ugyan túlmutat a mostani személyiség keretein, de a felszámolása kizárólag a mostani személyiségen belül indulhat el. Főképpen akkor, amikor a transzcendens dimenzió – mondjuk a szellemi gyakorlás révén – rést nyit az elménk zárt működésében.

Ekkor a Középpont irányába mozdulunk. Tehát az előző hasonlatot alapul véve, a tengely beáll a kerékagyba és kilengés, döccenés nélkül, egyenletesen csak körbe forog. Ekkor a szekér vagy a kocsi akadálytalanul, zökkenőmentesen halad célja felé. Ilyenkor az életünkben minden kiegyensúlyozottan, békésen, örömtelien zajlik. Ha úgy tetszik, akkor ez a Létezés Öröme. (Páli nyelven Szukha.)

Annyit mindenesetre kijelenthetünk, hogy olyan programokat, eszközöket igyekszünk kínálni, amelyek legalábbis elősegíthetik, hogy időlegesen megnyíljunk a Valódi Énünk felé. Nem kívánjuk azonban azt sugallni, hogy ez könnyed és gyors út lenne bárkinek is.

Hitvallás címszavakban

Egyfajta hidat igyekszünk képezni a tradíció és a modernitás között feszülő szakadék felett.

Mindezt a „globális ökumené szellemében”, amely nyitottságából adódóan tiszteli és elfogadja, hogy nem csupán egyetlen lehetséges út vezet a Forráshoz. Mindazonáltal korántsem szeretnénk azonosulni a new age felszínes, mindent egybemosni kívánó, sokszor ködösítő hozzáállásával. Úgy is mondhatnánk, hogy mind az ortodoxia, mind pedig a sekélyes ezotéria vizeit igyekszünk elkerülni.

Ugyanakkor azzal a nyilvánvaló ténnyel is tisztában vagyunk, hogy nem lehetséges – és nem is bölcs hozzáállás – kirekeszteni mindazt, ami nem illeszkedik maradéktalanul a saját értékrendünkhöz, mert így épp a dogmatika csapdájába esnénk. Fontos szem előtt tartani, hogy minden embernek a karaktere és jelenlegi tudati fejlettsége határozza meg, hogy a szakralitás hatalmas tárházából melyik ösvény, milyen eszköztár számára a leginkább megfelelő.

A régebbi korokban egy tanítvány jelöltnek nagyon komoly feltételeknek kellett megfelelnie, mielőtt még bármiféle szellemi útra léphetett volna, hiszen a spirituális gyakorlás megköveteli egy érett, kiművelt személyiség meglétét. Ezért nagyra értékeljük a transzperszonális pszichológia azon megállapítását, hogy a személyiség gyógyításának, fejlesztésének, és a személyiség meghaladására tett erőfeszítéseknek kéz a kézben kellene járniuk.

Mit gondolunk a saját szerepünkről?

Ha a spirituális utazást párhuzamba állítjuk a repüléssel, akkor egy kissé vicces hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy a légiutas-kísérő foglalkozás mintájára mi egyfajta „Égiutas-kísérő” szerepet szeretnénk betölteni embertársaink életében. Igyekszünk ugyan észben tartani, hogy nem mi ülünk a pilótafülkében, mindazonáltal egy biztonságos repülőút elképzelhetetlen szolgálatkész steward-ok és stewardess-ek nélkül.

Miért tesszük ezt?

Ahogyan mi is részesültünk a szenvedés különféle formáiban, és amiképp mi is kaptunk segítséget a saját küzdelmünkhöz, éppúgy mi is szeretnénk hozzájárulni mások szenvedésének enyhítéséhez. A háttérben munkálkodó indítékok közül említhetnénk akár az együttérzést, akár a hálát. Továbbá, Wagner Szilárd – egykoron japánban élő magyar szobrász – szavaival élve: „Egymás jobb megértéséért”. Ez ugyanis a Filozófusok Kertjének jelmondata. Néhány vallásalapító, és szellemi fáklyavivő alkotja ezt a szoborcsoportot, amely egészen ragyogó leképezése a Vallások Transzcendens Egységének. Miszerint egyetlen világnézet, vallás, filozófiai iskola sem lehet ugyan független az adott földrajzi területtől, történelmi kortól, illetőleg az adott népcsoport kollektív tudatától, az origó azonban közös. Olyan ez, mint amikor a prizma a szivárvány színeire bontva továbbítja a fényt. A mi esetünkben ez a kondicionált elme, illetőleg a kulturális háttér. Ha tudatában vagyunk annak, hogy ennek a színskálának az eredője a napfény, akkor nem kezdünk vitázni azon, hogy milyen színű az igazság. Csak ennek a megértésnek a birtokában kerülhető el a fanatizmus, a vallási elitizmus, és ehhez hasonlatos csapdák.

Hogyan tesszük ezt?

Alapvetően együttműködés keretei között. Vagyis egyrészt az ismeretségi körünkben léteznek olyan előadók, terapeuták, jógatanárok, meditációs oktatók, trénerek, akik a saját szakterületükön már kellően gyakorlottnak, elmélyültnek mondhatók, és akiknek az értékrendje, szemlélete sok ponton azonosságot mutat a miénkkel. Vagyis, akik befogadóak a már említett globális ökumenét illetően. Továbbá rendszeres felhívások formájában mi magunk is keressük a kapcsolatot ilyen személyekkel.

Az együttműködés feltételei itt