Átfogó létszemlélet
„Univerzális Szellemiség, avagy metafizikai kaleidoszkóp”
Mit is értünk azon, hogy átfogó létszemlélet? Miképpen szeretnénk megközelíteni ezt a témát?
Az a tapasztalatunk, hogy sokszor csupán a kellő ismeretek hiánya az akadálya annak, hogy meríteni tudjunk a miénktől eltérő szellemi hagyományból. Ezért módfelett törekszünk arra, hogy a teljes nyitottság szellemében, az önfejlesztésre fogékony emberek számára olyan változatos tartalmakat kínáljunk, amelyek segítséget jelenthetnek az útkeresésben.
„Ha egy olyan emberrel találkozunk, akiről cselekedetei, jelleme, szellemi nagysága és integritása alapján tudjuk, hogy elérte a tökéletes felszabadulást, nem volna-e balgaság tőlünk, ha megtagadnánk tőle az elismerést csak azért, mert tanításaiban olyan új kifejezésmódot használ, ami a mienktől különbözik?!”
(Láma Anagarika Govinda)
Álljon előttünk Nagy Akbár császár példája, aki muszlim uralkodóként (a mogul hódítók többségétől eltérően) nagyon türelmesnek mutatkozott más hitű alattvalóival szemben. Ő a Chishti rend (egy szúfi irányzat) követője volt, amely a szeretetet, és az elfogadást hangsúlyozta. Elrendelte, hogy azok a hinduk, akiket az iszlámra kényszerítettek, halálbüntetés nélkül térhessenek vissza a hinduizmushoz. Ő Maga is számos hindu szokást gyakorolt. Megünnepelte a Dívalit, megengedte a bráhmana papoknak, hogy áldásként ékszerfüzért kössenek a csuklójára. Udvarában az első miniszteri posztot egy olyan bennszülött töltötte be, aki Krisna odaadó követője volt. Kettejük kapcsolata számos anekdota és tanmese forrásául szolgált.
A vallások közötti párbeszéd híveként Fatehpur Szikri udvarában kerekasztal beszélgetéseket folytatott keresztény, hindu, dzsain és zoroasztriánus teológusokkal, költőkkel, tudósokkal, és filozófusokkal. A tolerancia politikája abban csúcsosodott ki, hogy Akbar megalapította a Din-e-Ilahit (szó szerinti jelentése: “Isten vallása”). Jóllehet, Akbar császár ténylegesen nem jutott el a felébredett állapotig, azért bizonyos fokig jogosan érheti Őt az a vád, hogy csupán összekeverte a különféle teológiákat. Nekünk még is az a meglátásunk, hogy az általa tanúsított nyitottság, és őszinte tisztelet lehet az egyedüli alapja egymás jobb megértésének.
De ha már a szúfiknál tartunk, akkor szintúgy említésre méltóak a nemzetközi szervezetük alapelvei, amelyeket
Hazrat Inayat Khan fogalmazott meg:
„Egy Isten van, az örök Egy Létező, nincs más rajta kívül.
Egy Mester van, a lelkeket vezető Szellem, nincs más rajta kívül.
Egy Szent Könyv van, a Természet szent könyve, ami megvilágosíthatja a tanulmányozóját.
Egy Vallás van, a közvetlen, egyenes út az ideális, helyes praxishoz, ami betölti minden lélek életcélját.
Egy Törvény van, a kölcsönösségé, amely észlelhető az igazságra ébredettek önzetlen tudatában.
Egy Testvériség van, az emberiség, ami összefogja Isten gyermekeit.
Egy Erkölcs van, a Szeretet, ami az önzetlenségből ered, és a jótékony tettekben virágzik ki.
Egy Dicsérendő dolog van, az ami felemeli a hívő szívét a láthatóból a láthatatlan felé.
Egy Igazság van, lényünk igazi ismerete, ami a bölcsesség leglényege.
Egy Út van, a hamis ego átvezetése az igaziba, a halandó a halhatatlanba, amelyben minden tökéletesség benne foglaltatik.”
A szúfi út más hagyományok tükrében
A rituálétól az élő szellemi tapasztaláson át, a misztika csúcsáig tartó utazást festi le egy ragyogó szúfi példázat. Miután a hívő, jó muszlimhoz illően elvégezte első mekkai zarándoklatát, így összegzi tapasztalatait: „Láttam a Kábát, de nem láttam a Kába Urát.” Midőn jóval később másodszor is lerótta a kegyeletét az égből pottyant kőnél, már így beszél:
„Láttam mind a Kábát, mind pedig a Kába Urát.” Ám amikor sok év múltán harmadszor is megjárja az utat, már azt mondja: „Láttam a Kába Urát, de már nem láttam a Kábát.”
Amúgy az iszlám ezoterikus vonulatában rábukkanhatunk olyan gyöngyszemekre is, amelyeket Sankara és Nágárdzsúna filozófiai fejtegetéseivel egy lapon említhetnénk. Ibn Arabi szinte védantista szóhasználattal élve tagadja a jól ismert szúfi doktrínát. Szerinte az a tétel, miszerint Allah megismerése az én létezésének kioltása, majd a kioltódás kioltása után következik, abszolút mértékben elhibázott. A megismeréshez nem szükséges semmiféle énnek a léte. Ami nem létezik, az nem tud megszűnni sem. Ez az upanisadok és a zen buddhizmus üzenete, és ez minden nagy misztikus tapasztalata. A szúfizmus mégis az iszlámhoz tartozik, annak természetes sarja, és megőrzi annak eredeti jellegét. Egészen a Koránig megy vissza a Próféta tekintélyéért: „Mi [Isten] közelebb vagyunk hozzá [az emberhez], mint a nyaki ütőere.” A szúfizmus alapja a spirituális elragadtatottsághoz, olykor transzhoz vezető dzikr, azaz az Istenre való emlékezés muszlim gyakorlata, mely tipikusan muszlim, és egyedülálló a vallások között.
„Születtem azon nap, mikor Név se volt,
Se kit Név jelezzen, az ős Lét se volt.”
„De végül tekintém tulajdon szivem,
S imé ott enyém lett, ki másé se volt.”
„Az életedbe fog kerülni ez az út.
Ha jól csinálod.”
„Testem egy szál köpeny, szúfi szívem körül,
Kolostor a világ, mester a szeretőm.”
A vallásosságtól a VALLÁS-ig
Motoyama professzor szerint keletkezésük körülményeit alapul véve léteznek „sivatagi vallások” és „erdei vallások”. Régebbi felosztás szerint léteznek a „Könyv Népei” (júdaizmus, kereszténység, iszlám) és a „Végtelenség Vallásai” (hinduizmus, buddhizmus, taoizmus). Bár a teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy egyes vallásfilozófiai irányzatok a törzsi, sámánisztikus, animisztikus vallásokat tekintik az „Időtlenség Vallásainak”, a keleti tanokat az „Örök Törvény” megnyilvánulásaként említik. De ezek csupán apró formális eltérések.
Lényegi különbségnek tekinthető viszont az idő-és sorsszemlélet, valamint a személynek a Végső Valósághoz, mint a Létezés forrásához való viszonya. Kelet nagy vallásai (hinduizmus, buddhizmus, taoizmus) kozmikus jellegük miatt nem szentelnek túlzottan nagy figyelmet az időnek. Nem is volt igazán történetírásuk. Az Örök Vallás nem kezdődött, és nem is végződik sehol. Jelentéktelennek és illuzórikusnak tekintik a múlandó formák világához tartozó személyiséget is. Ezzel szemben a héber mítosz (és örökösei, a kereszténység és az iszlám) az időben gyökerezik. Méghozzá egy lineáris, egyenes vonalú időképben, amely az isteni tervnek megfelelően mozog, és amely a genezistől a bűnbeesésen át, egy kiválasztott nép prófétáinak látomásai mentén, a megváltó – vagy legalábbis egy raszul, egy igaz küldött – közbenjárása révén, egy grandiózus eszkatonig ível töretlenül.
Minden vallásnak két aspektusa van, a látható és a rejtett, vagy ahogyan a tibetiek mondják, a célszerű és a végső tanítás. De a célszerű már csak árnyék. A Tao te king, a taoista filozófia aranyveretes műve költőien fejezi ki a legfőbb formáló elv darabokra hasadását.
„Mikor a nagy Út-at semmibe dobták, megjelent az erkölcs és a méltányosság”
(Weöres Sándor ford.)
Elérhető tudatfokozataink
“Mélységes mély a múltnak kútja” – a nagy hagyományok mélyreható felvilágosítást adnak az emberi tudat lehetséges perspektívái vonatkozásában. Ezekhez fordulok most, hogy a korunkban burjánzó elméletek sokaságában egy egyszerűbb, világosabb vonulatot láthassunk meg. A New Age ui. egyben egy Új tudatosság (New Consciousnes) mozgalom is. Ijesztő számban (százezres nagyságrendben) találjuk az erre vonatkozó közleményeket. Ha böngésszük őket, idővel ismétlődnek a szakkifejezések, de nagyon sok van belőlük. Ha kiszűrjük a „megváltozott” (drog, hipnózis által indukált transz, vagy médiumi) tudatállapotokat, és csak a „magasabb” tudatállapotokra koncentrálunk, még akkor is záporoznak ránk a fogalmak: kitágult, intuitív, transzperszonális, multidimenzionális, misztikus, egzaltált, extatikus, megvilágosodott tudatállapotok, tanú-tudatosság, transzcendentális, Self-tudatosság, kozmikus és megdicsőült kozmikus tudatosság, Isten-tudat, Krisztus-tudat, identitás (azonosság) tudat, egységtudat, non-duális tudat, a hinajána buddhizmus 121 tudatszintje s.i.t. Kicsit otthonosabban érezzük magunkat, amikor a következő fogalmakkal találkozunk: test-tudatosság, ego-tudatosság, lelki tudatosság, spirituális tudatosság, de ha közelebbről beletekintünk az egyes szerzők munkáiba, megint összezavarodunk. Kiderül, hogy különböző dolgokat értenek rajtuk, más-más hierarchikus rendbe sorolják őket.
(összehasonlító vallás-kutató, mentálhigiénikus orvos, PhD, DSc, címzetes egyetemi tanár) nevét sokan ismerik, neves hazai előadó a spirituális-pszichológiai témák színvonalas képviseletében. Behatóan tanulmányozott hindu meditatív iskolákat és világképeket, összehasonlítva ezeket a keresztény hagyományokkal.
A „guru-dilemma”
Oly hatalmas, sokrétű témakörről van szó, hogy jószerivel bármilyen kijelentéssel azonnal szembe állíthatunk egy vele ellenkező előjelű állítást.
A melléklet cikk néhány elemét kiemelném:
-
- Rupert Spira rövid videó (A Tanító felelőssége)
- Csong An Szunim rövid videó (A tanítványok három típusa)
- Vikram Gandhi [Srí Kumaré], aki bemutatja, hogyan válhat valaki guruvá, sok intellektuális ismeretből, és más tanítók munkásságának eredményeiből merítve. Majd saját magát leleplezvén, hogyan léphet ki a hamis guru szerepkörből.
- Cser Zoltán rövid videó (Hogyan válasszunk spirituális tanítót?)
-
- A guru-alapelv
- Külső és Belső Mester viszonya
- A beavatás és ébresztés „eszközei”
- „Kegyelmi történetek”
„Egyetlen kereső sem lehet olyan ostoba, hogy elutasítsa egy érdemes mester felajánlott segítő kezét. De egy ilyen mesterrel való kapcsolat alapja nem lehet sem a szolgaiság és az intellektuális lebénulás, sem pedig más szerzők vagy iskolák tanításainak teljes kizárása. Meg kell tartanunk szabadságunkat és függetlenségünket a választásban, ha azt akarjuk, hogy önbecsülésünk megmaradjon.”
(Paul Brunton: Misztikus tanítások)