A meditáció kincsei
Meditare: Megtérés lényünk középpontjába
„Az azonnali és ideiglenes használatra szánt igazságokat megtanulhatjuk könyvekből és tanítóktól, de a végső igazságot csak önmagunkból nyerhetjük ki meditációval.”
(Paul Brunton)
Meditációs gyakorlás kezdőknek
Azoknak a kezdő meditálóknak szól, akik már megtették az első lépéseket, és igénylik a támogatást és további módszereket, tanításokat
A Fény és a Hang Útja – egy hálás renegát beszámolója alapján
Az előadás témája a Sant Mat (fonetikusan Szant Mat), vagy másképpen a Fény és a Hang jógája. De úgy is mondhatnánk, hogy „A szikh tradíció örökzöld hajtásai”.
Meditáció (újra)kezdőknek, egyéni támogatással
A program során - kis létszámú csoportban - megismerkedhet a helyes testtartásokkal, légzésfigyelési technikákkal, koncentrációs gyakorlatokkal. A felmerülő kérdéseket, bizonytalanságokat megbeszélhetjük személyes konzultáció keretében.
Az élet művészete
Konrád Mónika jóga-és meditáció tanár jóvoltából, "Az élet művészete" címen bevezető előadás a mindfulness-tudatosság tanításairól, önfejlesztő, öngyógyító hatásáról (elmélet, gyakorlat és kötetlen beszélgetés).
Nyitott Reiki Klub – Meditáció és gyakorlás
Energia érzékelés a reiki kezelés során. Byosen, a toxinok energetikai érzékelése. Honnan tudod meddig kell kezelni egy adott területet, hogyan találd meg, érzékeld milyen területet kell kezelni egy adott probléma[...]
Régebbi meditációval kapcsolatos programjainkból
Az élő hagyományra egy tág, átfogó létszemlélet jellemző, amely tisztánlátásból és együttérzésből fakadóan rugalmas, ezért figyelembe veszi az alkati tényezőket. Nincs egyetlen üdvözítő módszer. Vannak, akik a képek és szimbólumok segítségét igénylik, vannak, akik a légzés figyelésén, vagy szabályozásán keresztül tudnak jobban kapcsolódni a lényük mélyebb rétegeihez, és léteznek olyanok, akiknek a mantra a Csendbe vezető járművük. Még az sem kizárt, hogy a meditációnak rendkívül dinamikus, mozgással egybekötött formáját is alkalmaznunk kell. Vagyis nem létezik általános receptúra.
Ez egy egész életre szóló vállalkozás, amely teljes lelkületet igényel. Kitartás, állhatatosság, rendszeresség, ezek a fő címszavak. A dalai láma rámutat arra, hogy a közvetlen, gyors eredmények elvárása a türelmetlenség jele, éppen azé a tényezőé, amelynek legyőzésére a tanítások biztatnak. A mai olvasó gyakran a legjobb, a leggyorsabb, a legkönnyebb, és ha lehetséges, a legolcsóbb utat akarja követni. A meditáció általi önfejlesztés ösvényét taposók utazása azonban fáradságos, hosszú távú elkötelezettséget igényel.
„Az író hosszú évek kemény, gyakran gyötrelmes munkája során tanulja meg a kifejezés spontán szabatosságát, a táncos egyszerű könnyedségét csak türelmes, kitartó erőfeszítéssel érheti el. Ehhez hasonlóan, csak amikor kezded már megérteni, hogy hová vezethet el a meditáció, akkor látod, hogy ez életed legnagyobb feladata, amely a legtöbb türelmet, lelkesedést, intelligenciát és fegyelmet követeli meg.” (Szögjal Rinpocse: Pillanatról pillanatra)
A hagyomány látószöge
Bár számos komoly és magvas mű jelent meg a meditációról az utóbbi néhány évtizedben, még mindig gyakran tapasztalhatjuk, hogy gyakran ezoterikus téren is a hatékonyság eszközei kerülnek a fókuszba. Továbbá – a jógához hasonlóan – a testi működésre, és az idegrendszerre gyakorolt jótékony hatás kap túlságosan nagy hangsúlyt. Úgymint relaxáció, ellazulás, jó egészség, nyugalom, pihenés, stb.
Ez a könnyed ezotéria hangvétele, és még ha nem is nevezném ezt minden esetben helytelennek, de mindenképpen hiányosnak, vagy a végső választ nélkülözőnek. A szellemi út nem korlátozódik a pszichikai harmóniára, vagy a jó közérzet elérésére. Buddha sem azért ült le a bódhi fa alá, mert a stresszes életmód kimerítette, és hétköznapi nyugalomra vágyott.
Az őshagyomány az ember meghatározottságokon túli állapotát kívánja megvalósítani. Úgy tartja, hogy a meditáció a látszatvilágból [illúzió vagy májá] a Valóságba, az Igazság Birodalmába vezető jármű. Más szavakkal a tudatosságunk iskolázásának és felemelésének, a személyiség meghaladásának, végső soron a felébredés előkészítésének eszköze. Minden meditációs technika lényegi célkitűzése, hogy a figyelem irányát az egó középpontjától a Tanú tudatosság állapota felé mozdítsa. Definíció szerint: Meditare; a középpontba térés (Megtérés lényünk középpontjába).
Cser Zoltán több évtized tapasztalatából, rendkívüli őszinteséggel beszél az ösvény lehetséges nehézségeiről.
A meditáció természettudományos vizsgálata
Olyan kivételes korban élünk, amikor a világ számos pontján egy merőben új tudatosság ébredésének lehetünk szemtanúi. A meditáció jelentőségét lassan azokban a körökben is elismerik, ahol régebben mostohagyermekként kezelték. Emberek tömegei fordulnak egyre nagyobb érdeklődéssel a spirituális témák felé, amit a könyveladások száma és a kurzusok látogatottsági indexe is egyértelműen alátámaszt. Természetesen mindez még nem jelenti azt, hogy ez mindig a kellő alapossággal, körültekintéssel és komolysággal történne. De kétségtelen, hogy olyan jelenséggel állunk szemben, amely mellett már nem sétálhatunk el vakon és süketen. Vélhetően a meditáció ilyetén fogadtatásának egyik kézenfekvő oka, hogy olyan gyakorlatként ismerték fel, amely képes áthidalni a kulturális és vallási szakadékokat. Nos hát, az utóbbi néhány évtizedben már-már megszokott látvánnyá válik az indiai jógik, szvámik, buddhista szerzetesek jelenléte a világ nagy kutatóközpontjaiban. Lássunk először ebből a koprodukcióból néhány ízelítőt.
A mindfulness ma már nemcsak a tudományos bizonyítékon alapuló orvoslásnak, de a legnagyobb globális vállalatok szervezeti kultúrájának is fontos részét képezi.
A Belső Fény és Hang ösvénye
A hindu és az iszlám misztika metszéspontjában született az egységesítő irányzatok egyik koronaékköve, a szikh tradíció. Ötvözte a klasszikus utak erkölcsi alapjait, a náda-jóga mantrikus eszköztárát, a belső hangok hallgatásának gyakorlatát, a devocionális dalok éneklését, a guru-bhaktit, és a harmadik szem ébresztése révén feltáruló fényjelenségek szemlélésének metódusát. De nem csupán technikai értelemben vett fúziót valósított meg, hanem filozófiai uniót is. Megtaláljuk benne a buddhista könyörületet, a hinduk színes képi világát és mesés tanítási módszereit, a keresztények felebaráti attitűdjét, az iszlám megingathatatlan monoteista alapállását, valamint a szúfik izzó istenszeretetét és elragadtatottságát.
Ez az ökumenikus keretrendszer leginkább az alapítók személyének tudható be. A szekularizáció betegsége azonban itt is felütötte a fejét, az idők folyamán a külsőségek váltak dominánssá. Előtérbe került a vallási türelmetlenség, a valaha egységes tábor számos felekezetre szakadt, a meditáció gyakorlata pedig háttérbe szorult. Léteznek azonban a szikh hagyománynak is ezoterikus túlélő vonalai, ezek közül az egyik a Szant Mat (Szentek Ösvénye).
Sirio Carrapa Mester egy ilyen élő, belső ösvény jelenlegi képviselője.
Ahol az ég és a föld találkozik.
Olajfa ligetek és szőlő ültetvények között.
Egy hely, ahol a természet szédítő szépsége és a misztikum felemelő ereje egyszerre ragad magával.
A zen meditációról röviden
A zen meditáció a jelenlét és tudatosság gyakorlása. A gyakorló általában egyenes háttal, keresztbe tett lábakkal ül, és a légzésre vagy egy koanra (paradoxonra) koncentrál. A csend és az egyszerű kulcsfontosságú elemek a zen meditációban.
„Csak ülj, és hagyd, hogy a gondolatok jöjjenek és menjenek. Ne ragaszkodj hozzájuk, és ne taszítsd el őket.” Dógen (1200–1253), a Szótó Zen alapítója Japánban
A megvilágosodás nem egy távoli cél, hanem a jelen pillanat mély megélésében rejlik. A zen legnagyobb mesterei kiemelik, hogy a zazen (ülő meditáció) nem egy eszköz valamiféle cél elérésére, hanem maga a megvilágosodás kifejeződése.
A One Drop Zen Közösség honlapja itt érhető el
A meditáció útjainak egyesítő ereje
A meditáció évezredek óta az emberi tudatosság fejlesztésének eszköze, amely számos spirituális és filozófiai hagyományban megtalálható. A meditáció különféle útjai a tradíció világának sokszínűségét tükrözik.
A meditáció nem csupán egyetlen módszert vagy megközelítést jelent, hanem egy olyan gyűjtőfogalom, amely számos különböző technikát és célkitűzést foglal magában. Így minden út más-más megélést és tapasztalatot kínál.
A meditáció útjainak egyesítő ereje abban rejlik, hogy mindegyik forma ugyanahhoz a belső forráshoz vezet: az önismerethez, a belső harmóniához és a magasabb tudatállapotok megtapasztalásához.
A meditáció energetikai megközelítése
A gyógyító Tao rendszerében a meditáció egyedüli tárgya a csi, az életerő. Éppen ezért alapvető fontossággal bír az energiatest fejlesztése, amely egyrészről karbantartja a fizikai testet, másrészről egyfajta bábája, nevelőanyja a szellemtestnek. Mindezt egy nagyon ésszerű példával élve mutatják be. A fizikai test a kilövőállomás, az energetikai test a hordozórakéta, a szellemtest pedig az űrsikló. Vagyis a biológiai rendszernek rendben kell lenni ahhoz, hogy ez a folyamat véghezvihető legyen. Mondhatnám úgy, hogy először stabil kilövőállomást kell építeni. Ezután az energiatest rezgésszintjét szükséges jócskán megnövelnünk. Ez a mozzanat a hordozórakéta megfelelő magasságba juttatása. Ekkor az űrsikló leválik, vagyis a szellem innentől már szabadon szárnyalhat. Röviden és tömören elmondja nekünk Vej Po-jang, akinek alkímiai könyvéből származnak a következő szemléletes sorok:
„A megtisztított életerő átalakul szellemi erővé.
A megtisztított szellemi erő átalakul tiszta tudatossággá.
A tiszta tudatosság visszatér az ürességbe.”
De nem csupán taoista berkekben művelik ezt magas szinten, hanem egyes buddhista iskolákban is, pontosabban szólva erős az áthallás a két nagy rendszer között. Ilyen például a Kínában üldözött Fálun Dáfá (Fálun Gong). Eredetileg Kínában terjesztette el Li Hongzhi, a gyakorlat mestere.
Meditáció és harcművészet
Azt pedig, hogy hová vezet az energiatest gondos művelése, könnyedén megérthetjük, ha egy pillantást vetünk a Shaolin kolostor kiforrott harcművészeti rendszerére.
Ez egy közvetlen módszer, aktív energia-transzformációs folyamatokkal, amelyek során a gyakorló összegyűjti, finomítja és keringeti a csit. Egy példa szerint olyan ez, mintha egy íróasztal tetején papírlapokat fektetnénk egymásra. Minden áldott nap csak egyetlen lapot. Ez még egy teljes év leforgása alatt sem hoz látványos eredményt. Csupán csak egy kis halom lesz. De harminc év múltán egy hatalmas papírtorony áll majd előttünk.
Az út bejárásához nélkülözhetetlen a megfelelő hozzáállás. Kínában úgy nevezik; „kung”. Nem könnyű lefordítani, de talán úgy közelíthetnénk meg, mint valaminek a művelését, a szó legnemesebb értelmében. Vagyis óriási alázattal, könyörtelen rendszerességgel és mérhetetlen kitartással párosuló, belső fejlődésre irányuló gyakorlást.

Shaolin
ismeretterjesztő film