Rólunk mondták
Szakmai ajánlások
„Kapcsolatom a Létezés Öröme Központtal egy szerencsés ajánlással kezdődött. Kerestem egy olyan helyet, ahol Kaczvinszky József tanítását alkalmas körülmények között lehetett megosztani az érdeklődőkkel. A neves jóga oktató és műfordító Malik Tóth István (Istók, ahogy legtöbben ismerik) ajánlotta az Ági és Károly vezette Központot, és „össze is hozott” bennünket egymással.
Első látogatásom egy kitűnő ízléssel berendezett, rendkívül barátságos lakásba vezetett, ahol a két kedves és segítőkész házigazda várt. Későbbi kapcsolatunk teljes mértékben igazolta az első benyomás helyes voltát.
A Létezés Öröme Központ nemcsak a környék és a lakás kedvező adottságai, berendezése, valamint ideális informatikai felszereltsége folytán, hanem jelenlévő spirituális légköre révén is meghitt és biztonságos teret ad minden oda betérőnek, előadónak és érdeklődőnek egyaránt.
Külön kell szólni a Központ valóban megnyerő és gazdag tartalmú honlapjáról, amely mindig „napra kész” és állandó fejlesztés alatt áll. Örömmel mondhatom, hogy a „Kaczvinszky élete, művei és tanítása” esemény-sorozat méltó környezetbe került.”
„Ismét egy nagyszerű estét töltöttünk el a Létezés Öröme Spirituális és Meditációs Központban, ahol a Hermetikus alkímiáról tartottunk előadást. Köszönjük mindenkinek, aki jelen volt, és a meghitt, csodálatos környezetet, amit Ági és Károly teremtett.”
„Idejét se tudom, mikor jártam először a Létezés Öröme Központban, sok-sok éve már. Mindig úgy éreztem, otthon vagyok itt, akár én tartottam a csoportos tanfolyamaimat (Kriston Intim Torna, nőknek/férfiaknak) vagy az egyéni tréningjeimet, konzultációkat, akár a Központ más programján vettem részt. A jó lokáció csak hab a tortán, de Ági, és már jó ideje Károly a legkörültekintőbb házigazdák voltak, bármilyen kérdésben biztosan számíthattam/számíthatok Rájuk. Amióta felújították a helyet, különösen jó érzés fog el, ha csak rágondolok. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi éven keresztül ideális teret biztosítottak, rugalmasságukkal, segítségükkel hozzájárultak tevékenységeim sikereihez. Köszönöm szépen.„
„Szeretettel ajánlom a Létezés Öröme Központot, és annak házigazdáit. Miért? A létezés lehet örömteli, ha szívünk és tudatunk nyitott és együttérző, és törődünk egymással. Ehhez gyakorlás szükséges. Ehhez pedig kell egy jó hely, mely befogad, mint a béke szigete. Világszerte viszályok, háborúk sújtanak, egyre nagyobb a megosztottság az emberek, pártok, vallások és országok között. Éppen ezért nagy értéket képvisel egy olyan hely, mint a Létezés Öröme Központ, ami az egységet, az emberiség tradícióinak tiszteletét, különböző meditác