Beszélgetés Tariska Eszterrel, a globális ökumené szellemében.
Tariska Eszter református lelkész családban született. A professzionista Debreceni Kodály Kórus énekese és szólamvezetője volt. Életének első felében házasságban élt, férje Móré Mihály festőművész. Egyetlen gyermeke Dániel, akitől 3 unokája van.
A szerzetesség időszaka
43 évesen, férje halála után több misztikus élmény hatására abbahagyta az éneklést, a görögkatolikus egyházba tért és 6 évig a máriapócsi Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek közösségének volt tagja. Ezen idő alatt megismerte és nap, mint nap végezte a keleti egyház zsolozsmáját, a Jézus imát és az arra épülő lelkiséget, valamint teológiát tanult. A szerzetesség idején gyakran vonult remeteségbe, a noviciátus idején a cellában, később a Görgényi Havasokban végezte hetekig a szemlélődő imát.
Még a rendbe való elköteleződése előtt találkozott Jálics Ferenc jezsuita szerzetes pappal. A Jézus imát a kolostori évek alatt egy idő után az ő útmutatása és vezetése alapján gyakorolta.
Hat év szerzetesség után világossá vált, hogy a közösség arculatától eltérő, szemlélődő hivatása van, ezért az időszakos fogadalom lejártával elhagyta a közösséget és visszatért Debrecenbe. 10 évig hospice szolgálatot is végzett a máriapócsi nővérek által fenntartott Idősek Otthonában majd Debrecenben, a Szent Erzsébet Szeretetotthonban.
Lelkigyakorlat kísérés és vezetés
2010-től Jálics Ferenc munkatársa lett, majd a mester nyugalomba vonulása után önállóan kezdett el lelki gyakorlatokat adni. A lelkigyakorlatok fontos része a személyes beszélgetés, ahol nem csak a gyakorlással kapcsolatos témák kerülnek szóba, hanem a szemlélődő ima végzése során felmerülő, az imát akadályozó lelki problémák, életvezetési nehézségek is. Hogy ebben hatékony segítséget tudjon adni, elvégezte az Integrál Akadémiát.
A keresztény meditációs lelki gyakorlatokra gyakran jelentkeznek a kereszténységüktől elidegenedett, távolkeleti metódusokkal ismerkedő emberek. Hogy őket jobban megértse, több alkalommal részt vett zen és vipassana elvonulásokon – ezek közül nagy hatással volt rá Niklaus Brantschen svájci jezsuita zen mester, valamint Beth Upton vipassana mesternő. Ezen utak megismerése keresztény meggyőződését nem ingatták meg, sőt elmélyítették.