Mantrák
A tudat ászanái
A mantra egy spirituális erővel töltött hang, amely gyógyítja és táplálja a tudatot. A fizika nyelvén úgy is mondhatnánk, hogy ezek a szótagok pszichés kvantumok. Számos spirituális hagyomány (védikus, bibliai, talmudista) úgy tartja, hogy az Isteni Hang [náda] és Fény [bindu] egymástól elválaszthatatlan áramlása a Tiszta Tudatosságból ered. Ebből következik, hogy látás és hallás a belső síkokon kölcsönösen feltételezik egymást. Ezért szembesülünk azzal a nyelvi paradoxonnal, hogy azt a személyt, aki a Szent Igét hallja, risinek, vagyis Látónak nevezik. Mivel a hang és a forma elválaszthatatlan, ezért a mantrákat gyakran ráírják a geometriai ábrákra [jantra], valamint az istenségek szobra [múrti] előtt bemutatott áldozat is olykor mantrikus gyakorlással jár együtt. A mantra útja ezért egyenrangú a jantrák, mandalák, múrtik alakjában megtestesült isteni fénnyel. Utóbbiak a mantra vizuális formáiként értelmezendők. Azok tehát, akik ezt bálványimádásnak minősítik, valami alapvető dolgot nem értettek meg. Úgy is szokták mondani, hogy amennyiben a mantra az istenség lelke, akkor a jantra minden bizonnyal a teste.
Manergia – Mantra alapú energetikai kezelés
A meghirdetettől eltérő időpontban is lehetséges. Ez a módszer ötvözi a szakrális mantrák erejét és az energetikai munkát. A kezelés során megtapasztalhatja a belső csend állapotát, amely segít a stressz[...]
Hindu [indiai] mantrák
Az ind tradíció talán messze a legterjedelmesebb szakrális kincsesbánya, és ez természetszerűleg igaz a mantrikus énekek és dicshimnuszok vonatkozásában is. Ezek a dalok gyakran isteni személyekhez intézett fohászok, úgymint Ganésa, Káli, Kártikéja, stb. Azok számára mondom, akik nem ismerik behatóbban ezt a kultúrkört, hogy a hinduizmus nem egyenlő valamiféle pogány többistenhittel. De legalábbis nem mondhatjuk ki ezt egyöntetűen, és általánosságban. Sokkal inkább a Legfelsőbb Létezőnek bizonyos erői, tulajdonságai nyilvánulnak meg látszólag különálló isteni, vagy félisteni lényekként.
Buddhista mantrák
India „export vallásáról” beszélünk, és ami az északi (mahájána) irányvonalat illeti, semmiben sem marad el a szülőanyjától. Szakrális zene és mantrikus hagyomány tekintetében elmondhatjuk, hogy nem esik messze az alma a fájától. Ezért is nevezik a tibeti buddhizmust Mantrajánának (a Mantrák Útjának).
Szikh mantrák
A szikhek India Anya oroszlánszívű szülöttei, gazdag érzelmi töltettel. Hagyományvonaluk a hindu és az iszlám misztika metszéspontjában született, és ami azt illeti, Ők sincsenek híján a muzikális adottságoknak.
Keresztény mantrák [Röpimák]
A kereszténység ortodox ága még erősen őrzi ezt a fajta hagyományt. Az is tény, hogy a Taizei Közösség szintén jó néhány röpimát feldolgozott. Arról nem is szólva, hogy John Main nagy küzdelmek árán, a bencés keretek között újraélesztette a mantra-alapú meditációt. Mégis, jómagam szeretem ezt az egészet egyben látni, és láttatni, nem csupán részhalmazaiban.
Manergia
Mit is takar ez a furcsa kifejezés? Lényegében egy szóösszevonásról van szó. Nevezetesen mantra és energia.
Miért is? Mert a szakrális dalok, imák, és a szent szótagok magnetizálják az egész lényünket. A megfelelő hangoltsággal végzett gyakorlás során felépül egy nyilvánvalóan érezhető erőtér. Pontosan úgy, ahogyan a mandalák, vagy a jantrák alkalmazásakor is.
A mantra alapelv
A szanszkrit „man” szógyök annyit jelent, hogy elme vagy gondolkodás, a „tra”, mint képző pedig úgy értelmezendő, mint eszköz, szerszám. Tehát az alap jelentés szerint „a gondolat eszköze”. A „man” szótőből származik a Manu, az emberiség ősatyjának neve. Lényegében Ő volt az indiai Noé, akinek az utódait nevezik úgy, hogy Manusja, vagyis ember. Vagyis magasrendű gondolkodásra képes lény. A jógikus hagyomány képviselőinek azonban megvan a saját értelmezési metódusa, amely olykor bizony köszönőviszonyban sincs a lingvisztikával. Létezik tehát egy másik – nyelvtanilag nem annyira pontos – jelentés, ahol a képzőt igének tekintik. A későbbi, tantrikus hagyományban ezért a „trajáté” szót úgy úgy fordítják, hogy „felszabadít”. Így a mantra olyan valami, ami a kötelékek alól való felszabadulást hozza el nekünk. A szó jelentése tehát azt sugallja, hogy segítségével elszakítjuk, elvágjuk magunkat az elme torz képeitől, felszabadítjuk magunkat a tudattalan automatizmus alól. Ahogyan a Jézus-ima esetében is, amelynek módszeres végzése az Áthosz-hegy kolostoraiban alakult ki, és amiről azt tartják, hogy megtisztítja a szívet, megvéd az elme fantáziálásaitól, és megszabadít minden egyéb gondolattól.Vagy a szúfik megfogalmazásában:
„Ahogyan az anyagi világban létezik eszköz a rozsda eltávolítására, éppúgy a szív csiszolására Allah nevének invokációja szolgál.”
A zen tradíciónak nem mindegyik iskolájában kap ugyanakkora hangsúlyt az ülő meditációt kiegészítő eszköztár. (Akár a mozgásos gyakorlatokról, akár az éneklésről legyen szó.) Azonban némely koreai, illetőleg vietnámi vonalon azonban kiemelkedő szerep jut a mantráknak. A Plum Village Zen Közösség alábbi felvételben az elmélyülés mószerei és kellékei egyidejűleg vannak jelen. Mantra, mudra, hangszerek, énekhang, meditatív állapot.
A mantra hatalma
A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. A mantrák misztikus ereje [mantra-shakti] abban rejlik, hogy – a rezonancia-elv alapján – a mantra hangzásán keresztül lehetséges kapcsolatot teremteni az adott létsíkkal, tudati dimenzióval (világszférával).
A mantra nem egy közönséges szó. Rendelkeznie kell azzal a minőséggel, amelyik a gyakorló tudatossági és energiaszintjét emelni képes. Ebből következik, hogy a mantra nem egyenlő a pozitív megerősítésekkel, azok ugyanis az elme és a személyiség keretein belül maradnak. A mantra egy spirituális erővel töltött hang, amely gyógyítja és táplálja a tudatot. A fizika nyelvén úgy is mondhatnánk, hogy ezek a szótagok pszichés kvantumok. Első lépésben tisztítja a személyiséget, fejleszti az intelligenciát [buddhi] és előhívja a tiszta intuíciót. A haladó fokozatokon felébreszti a különleges képességeket [sziddhi], végül pedig elégeti a karma utolsó hordalékait is, szélesre tárva a felszabadulás ajtaját. De ez egy hosszú folyamat.
A mantra jelentősége a spirituális úton
Reményeink szerint jelen összeállításunkkal megszólíthatjuk azokat, akik ugyan még nem mélyedtek el a mantra gyakorlásban, de nyitott szívvel és elmével viseltetnek a téma iránt. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a haladóbbak is találhatnak itt néhány gyöngyszemet. Az eddigi tapasztalataink fényében elég tisztán látjuk, hogy a mantra, mint eszköz sokkal több spiriuális keresőnek válhatna hasznára, mint ahánynak jelenleg helyes megértése van erről. Így tehát azoknak, akik többet szeretnének tudni a mantra elméleti hátteréről, ajánljuk szíves figyelmébe a fenti linken elérhető írást.
Guru-mantra
A mantra tudománya nem annyira az írott könyvekben, hanem a mester-tanítvány viszony ősrégi hagyományában van. Ezért amiről mindenképpen szólni szükséges, az a guru-mantra. Itt arról van szó, hogy egy mestervonal generációkon át alkalmazta ugyanazt a hangsort a meditációs gyakorlataiban. Ezáltal egy egészen különleges töltést nyer, így a mester a beavatás során aktiválni képes a tanítvány fénytestét. Mert még a mantrával kapcsolatban is igaz, hogy ha messzire szeretnénk jutni ezen az úton, akkor beavatást kell nyernünk egy hiteles tanítványi lánc guru-mantrájába. Csak ez a mantra nevezhető dzsagrata (felélesztett) mantrának. Az a mentális rezgés, amit a guru mantra kivált, áthatol a gátakon, az érzelmi blokádokon, amit önmagunknak létrehoztunk. Úgy is hívhatjuk ezt, mint a szív béklyójának megnyitását, feloldását.
Szvámi Véda Bhárati, aki egyaránt jártas a különbözõ nyugati és keleti vallások meditációs elméleteiben, széles perspektívából tudja láttatni és tanítani a jógameditáció filozófiáját, gyakorlatát és kultúrtörténeti hátterét. Mestere, Szvámi Ráma röviddel halála elõtt õt nevezte ki a Himalájai Tradíció spirituális vezetõjévé, míg 1999 márciusában az Indiai Szvámik Szövetsége a Mahámandalésvara címmel ajándékozta meg, India harminc legjelentõsebb szellemi vezetõje közé helyezve õt.
A Himalájai Jóga Tradíció
honlapja