A jóga filozófia

 „Szerzetesek, van egy nem született, nem létesült, nem teremtett, nem összetett. Szerzetesek! Ha ez a nem született, nem létesült, nem teremtett, nem összetett nem lenne, nem volna menekvés a születésből, a létesülésből, a teremtettségből, az összetettségből. Mivel azonban van egy nem született, nem létesült, nem teremtett, nem összetett, van menekvés a születésből, a létesültségből, a teremtettségből, az összetettségből.” 

A keresés tehát úgy indul, hogy a csittából – amely tartalmazza az Önvaló [Átman] lenyomatát – felbugyog egy ébresztő impulzus, amelynek nyomán elkezdődik a Valóság utáni kutatás. Ennek intenzitása – valamint az ezt követő spirituális gyakorlás rendszeressége és erőssége – pedig nagymértékben függ az előző életekből hozott „nyersanyagunktól” , amely szintén a csitta mélységeiben tárolódik, mégpedig vászanák [hajlamok] formájában.    

De akkor most nézzük a folyamat megfordítását! A szellemi praxis révén aktivált éber figyelmünk [buddhi] most már nem csupán passzív tükörként, hanem lámpaként szolgál. Ha ennek az „éberség lámpának” a fényébe helyezzük az elmét és tárgyait, és ez vetül vissza a csittára, akkor a két kép úgymond kioltja egymást, és visszakapjuk azt a valamit, ami a fizikai kísérletben a lézerfénynek felelt meg. Vagyis felragyog az Önvaló, tehát a Tudat Eredeti, Alapvető Természete. 

Csak az érzékletesség kedvéért: Az elmén keresztüli torzított látásunk, és a Vídja közötti különbség (Ekchart Tolle szavaival).

„Az ablakom előtt csiripelő madár hangjára ébredtem. Soha nem hallottam ilyen hangot azelőtt! Még behunyt szemmel feküdtem, s lelki szemeim előtt egy különleges gyémánt képe lebegett. Igen, ha a gyémánt hangot adhatna, így szólalna meg. Kinyitottam a szemeimet. A függönyön keresztül átszűrődtek a hajnal első fénysugarai. Gondolatok nélkül tudtam, éreztem, hogy végtelenül többet jelent a fény, mint aminek tudatában vagyunk. Az a puha fény, ami a függönyön keresztül beáramlott, maga volt a szeretet. Könnyek szöktek a szemembe. Fölkeltem, és körbejártam a szobát. Fölismertem a tárgyakat, mégis tudtam, hogy eddig még sohasem láttam őket igazán. Minden friss volt és eredeti, mintha éppen most keletkezett volna. Kézbe vettem egy-egy tárgyat – ceruzát, üres üveget -, s álmélkodva csodáltam szépségét és elevenségét.”