Meditációs gyakorlás kezdőknek

Meditációs gyakorlás kezdőknek

Kiket várunk ebbe a csoportba?
Ez a gyakorlás elsősorban azoknak a kezdő meditálóknak szól, akik már megtették az első lépéseket – rövid légzésfigyeléses meditációt egyedül is rendszeresen gyakorolnak – és igénylik egy gyakorlócsoport támogató légkörét, valamint további meditációs módszerekbe és tanításokba való bepillantást.
Akik még nem meditáltak kezdő csoportban, és szükséges az alapok tisztázása, azoknak kezdésnek inkább a Meditáció (újra)kezdőknek), egyéni támogatással csoportunkon való néhány részvételt ajánljuk.

Egyéni konzultációs lehetőség, blokkoldás szükség szerint.
Nincs rossz meditáció. Ha csinálod, fejlődni fogsz.
Tapasztalataidat, kérdéseidet, bizonytalanságaidat megoszthatod a szintén kezdő vagy újrakezdő társakkal, hiszen nekik is hasznos, vagy ha úgy szeretnéd, elmondhatod csak egyéni beszélgetésben.

A hosszabb távú tervek a légzésfigyelésre épülő tudatosság meditáció (Vipassana) és együttérzés meditáció (Metta) gyakorlása.

A tanítások alapvetően nem hithez vagy valláshoz kötöttek, inkább tapasztalatokon nyugszanak.
A tematika a csoport igényeihez igazodik.

A fejlődéshez elengedhetetlen a szándék és az otthoni gyakorlás is.

A foglalkozásokat vezeti: Krisztics Ági

A gyakorló csoportot 2 heti rendszerességgel tervezzük kedd esténként.
A részvétel adományos. Ajánlott adomány: 1.000-3.000Ft

A meditációról ide kattintva olvashatsz többféle megközelítésben

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Tűz Kör – Qigong [Csikung] tanfolyam

Tűz Kör – Qigong [Csikung] tanfolyam

Tűz Kör

Előadássorozatra indulunk a daoizmus egyik alapvető gyakorlatának számító Tűz Kör megismerésére, amelynek során betekintés nyílik majd ezen hagyomány gondolkodásmódjába, szimbólumainak világába, és gyakorlati módszereibe.

Részvételi díj: 6.000 Ft/alkalom

Hogy a tanultak kellően elmélyülhessenek, és legyen idő az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolására, a csoport kis létszámmal indul, valamint az előadások 2 heti rendszerességgel egymásra épülnek. Ezen okok miatt a részvétel regisztrációhoz kötött.

Az előadássorozat minimálisan 4 személy jelentkezésével indul.

Egy foglalkozás időkerete: 50 perc

Lehetséges idősávok:
19-19:50  Jelentkezni ezen a linken lehet (Tűz Kör 2)

Bátorítok minden kedves érdeklődőt, ha kérdés merülne fel az előadássorozat kapcsán a jelentkezést megelőzően, akkor keressen fel az alábbi elérhetőségen +36 30 692 2365 .

Bemutatkozás

Kedves Érdeklődők!
Szabó Miklós vagyok. Masszázzsal és harcművészetekkel foglalkozom, azon belül is főleg kínai harcművészetekkel, és volt szerencsém egy olyan iskola keretein belül elkezdeni, és mai napig folytatni ezirányú tanulmányaimat, ami egy daoista hagyományon alapszik. Ennek köszönhetően minél többet foglalkoztam vele, annál inkább részévé vált a napjaimnak, és lett a világot látni, és megismerni segítő útitársam. Ezen tanulmányaimat, és tapasztalataimat alapul véve szeretnék betekintést nyújtani ebbe a szemlélet-, és gondolkodásmódba egy előadássorozat segítségével.
Fogadjátok szeretettel ezt a rövid bemutatkozást, és leírást!

A daoista szellemiségen belül sok más szellemiséghez hasonlóan több iskola alakult a története során, amik közül mi egy világi irányzattal fogunk foglalkozni, illetve azon belül is egy belső alkimista hagyomány keretein belül fogjuk megtanulni a világ teremtéstörténetét, és a Belső Művelés egyik alapjaként szolgáló Tűz Kör nevű gyakorlatot. A tanulás során megismerkedünk még egyéb gyakorlatokkal is, amik a Tűz Kör elsajátításához szükségesek, és tesszük mindezt a daoizmus egyik különlegessége mentén, vagyis az ember Három Kincsének, azaz a testének, érzelmeinek, és szellemének természetét figyelembe véve.
A qigong [csikung], mint gyakorlási forma – amit lehetne qi-vel való munkaként fordítani – fog sajátságos szemléletével keretként szolgálni a tanulás során.

A Tűz Kör gyakorlása lehetőséget ad arra, hogy a világ, és saját magunk működését, ne csak elméletben, hanem közvetlen tapasztaláson keresztül is vizsgáljuk. Ez a fajta testi, érzelmi, és szellemi gyakorlás nem csupán egy módszer elsajátítását jelenti, hanem egy olyan folyamatot, ami életünk cselekvő részévé tesz minket.

 

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Kelet életérzés, Dél-India – úti beszámoló + ajándék meditáció

Kelet életérzés, Dél-India – úti beszámoló + ajándék meditáció

A Kelet életérzés keretében ez alkalommal a Dél India béli Tirupatiba, és Tamil Nadu varázslatos zarándokhelyeire vezetem el a közönséget.  (ajándék meditáció 20 óráig – opcionális)  
Mesélek ősi legendákat, beszámolok India 2. leggazdagabb templomának mesébe illő kincseiről, megosztom a máig élő hagyományának tanulságait, és együtt csodalkozunk majd rá bizonyos helyek megmagyarázhatatlan érdekességeire. 
   
Már több mint 20 éve járom Indiát, de máig átformálóan mély benyomást tesz rám. Újra és újra felráz az egyszerre nyugodt és kaotikus hangulatával, a megrázó és lenyűgöző jelenségeivel, jó érzést ad mind az egyszerűsége és a pompája, megtanít a ráérősségre, de az életrevalóságra is, és rendszeresen elgondolkodtat az egymásnak feszülő tradíció és modern élet értékeiről, csapdáiról.
 
Várlak egy izgalmas úti beszámolóra, ahol változatosan érdekes témákat érintünk majd! 
Az előadást követően maradj még 1 órát meditálni! Az elmélyüléshez a jóga légzéstechnikáit használjuk, ezzel egy hatékony meditációs módszert ismerhetsz meg! 
 
Az előadás ára:
3 500 Ft, amit előre kérünk regisztrációs díjként.
 
Kérdések a programról, kapcsolat a foglalkozás vezetőjével:
Tucsa Lajos / Lóka :
+36 70 850 5011
bensokelet108@gmail.com
 

A meditációról:

A meditációs állapotra, az elme mély csendjére időnként szükségünk van, az elmén túltekintve pillanthatjuk meg legmélyebb önmagunkat, és felfedezhetjük a látszat mögötti egészebb természetünket.
A befelé tekintés nem csupán a felfedezői vágy egy új dimenziója, de belül rendet téve, önmagunkat hiánytalannak megismerve élhetjük meg az életet igazán, egészségesen.
A jóga tanítások szerint bennünk lakozik az öröklét (szat), a tudás (csit), és a gyönyör (ánanda) A meditációs technikák lényege, hogy értve az ember működését, arra való módszerekkel belevezetnek a mélymeditációs állapotba, amiben képessé válunk közvetlenül megtapasztalni lényünk misztériumait. Ebből kapunk ízelítőt a foglalkozás során!
 
Várok mindenkit szeretettel!
 

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Meditáció (újra)kezdőknek, egyéni támogatással

Meditáció (újra)kezdőknek, egyéni támogatással

Mit nyújt a kezdő és újrakezdő meditálóknak ez a csoport?

A felmerülő kérdéseket megbeszéljük az alapoktól:

  • testhelyzetek széken és ülőpárnán,
  • légzésfigyelés módszerei
  • koncentráció
  • gyakorlás otthon és hétköznapi helyzetekben
  • felmerülő gondolatok, képek, hangok
  • érzelmek és blokkok kezelése
  • érzetek és fájdalmak
  • meditációs élmények
  • esetleges félelmeid

Kiscsoportban gyakorolunk. 
Egyéni konzultációs lehetőség, blokkoldás szükség szerint.
Később is bekapcsolódhatsz, mert lehetőség van egyéni feladatokra is.

Nincs rossz meditáció. Ha csinálod, fejlődni fogsz.
Tapasztalataidat, kérdéseidet, bizonytalanságaidat megoszthatod a szintén kezdő vagy újrakezdő társakkal, hiszen nekik is hasznos, vagy ha úgy szeretnéd, elmondhatod csak egyéni beszélgetésben.

A hosszabb távú tervek a légzésfigyelésre épülő tudatosság meditáció (Vipassana) és együttérzés meditáció (Metta) gyakorlása.

A meditációt rövid elméleti tanítások is kiegészíthetik, melyek segítik folyamataid megértését.
Ezek a buddhista tanításokon alapulnak, de alapvetően nem hithez vagy valláshoz kötöttek, inkább tapasztalatokon nyugszanak.

A tematika a csoport igényeihez igazodik.

A fejlődéshez elengedhetetlen a szándék és az otthoni (kezdetben rövid) gyakorlás is.

A foglalkozásokat vezeti: Krisztics Ági

A meditációs csoportot 2 heti rendszerességgel tervezzük kedd esténként.

A részvétel adományos. Ajánlott adomány: 1.000-3.000Ft

A meditációról ide kattintva olvashatsz többféle megközelítésben

Ha szeretnél kipróbálni a kezdő lépések után többféle meditációs technikát, ajánljuk figyelmedbe a Meditációs gyakorlás kezdőknek című rendszeres programunkat.

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Nauli – Köldökcsakra élénkítés belső szerv masszázzsal

Nauli – Köldökcsakra élénkítés belső szerv masszázzsal

Nauli Kriya: Sajátítsd el a jóga egyik legzseniálisabb gyakorlatát!

Ezen a délelőtti foglalkozáson a Naulit, egy erőteljes tisztító gyakorlatként számon tartott technikát tanulunk meg:

  • erőteljesen tisztítja és feltölti a test energiaközpontját, a köldökcsakrát, emiatt minden betegséget távol tart,
  • fokozza, és finomítja a belső tűzet, ami fejleszti a mentális készségeinket, láng-elméjűvé tesz,
  • felébreszti a szunnyadó erőnket, a kundalínit, ami táplálja a magasabb tudatosságot,
  • páratlan hatékonysággal gyógyítja az emésztést, eltávolítja a méreganyagokat, a fölösleges zsír elégetésével megakadályozza az elhízást,
  • a belekre gyakorolt tisztító hatása miatt felerősíti az immunrendszert,
  • masszírozza a belső szerveket, így nemcsak a has és belek kondícióját növeli, de serkenti a májműködést, megerősíti a szívet és a tüdőt.

Mivel a számos egyéb áldásán kívül ez a gyakorlat támogatja a meditáció sikerét is, ennek megfelelően a programot egy elmélyült 30 perces meditációval zárjuk.

A foglalkozás díja: 12.000 Ft, amiből 7.000 Ft-ot előre kérek regisztrációs díjként.

Regisztráció: https://forms.gle/1SPJQ8192xXuKLAS6

Ízelítő egy előző foglalkozásból

Kérdések a programról, kapcsolat a foglalkozás vezetőjével:
Tucsa Lajos / Lóka (meditáció oktató, és védikus tanító)
+36708505011 bensokelet108@gmail.com

Benső Kelet fb. csoport

Tucsa Lajos fb. oldala

A meditációról:

A meditációs állapotra, az elme mély csendjére időnként szükségünk van, az elmén túl tekintve pillanthatjuk meg legmélyebb önmagunkat, és felfedezhetjük a látszat mögötti egészebb természetünket.
A befelé tekintés nem csupán a felfedezői vágy egy új dimenziója, de belül rendet téve, önmagunkat hiánytalannak megtapasztalva élhetjük meg az életet igazán, egészségesen.
A jóga tanítások szerint bennünk lakozik az öröklét (szat), a tudás (csit), és a gyönyör (ánanda)

A meditációs technikák lényege, hogy értve az ember működését, arra való módszerekkel bele vezetik az embert a mély meditációs állapotba, amiben képessé válunk közvetlenül megtapasztalni a lényünk misztériumait. Ebből kapunk ízelítőt a foglalkozás során!

Várok mindenkit szeretettel! Lóka

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Reiki – Többszintű fejlődés a tradicionális tanítás segítségével

Reiki – Többszintű fejlődés a tradicionális tanítás segítségével

Fedezd fel a reiki ősi tanításainak szépségét és jelentőségét a modern életben!
Kulcsszavak a Reiki kapcsán: Kapcsolódás, energia gyógyítás, lelki béke, önismeret, spirituális fejlődés.
Ez az előadás lehetőséget nyújt arra, hogy betekintést nyerj a reiki gyógyító és spirituális világába, és megtapasztald, hogyan segíthet a mindennapi stressz kezelésében, a belső béke megteremtésében és az önismeret fejlesztésében.

Adomány alapú, helyfoglaláshoz kötött program!
Kérjük a részvételi szándék jelzését az esemény alatti űrlap kitöltésével,
vagy Hornyák Károly  06 30 499 3310 letezesoromekozpont@gmail.com

Az előadás fő témái:
Mi a reiki?

  • A reiki története és jelentősége Mikao Usui tanításai alapján.
  • Hogyan kapcsolódik a reiki a testi-lelki harmóniához?

Hogyan működik a reiki terápia?

  • Reiki kezelés elméleti és gyakorlati alapjai.
  • Gyógyulás és energiaáramlás a reiki módszerével.
  • Érdekes gyakorlati példák és esetek bemutatása.

A reiki mint szellemi út:

  • Energetikai tisztítás és meditációs gyakorlatok.
  • Az energia érzékelése saját élményen keresztül.

Miért gyakoroljuk a reikit?

  • Hogyan segíthet a reiki a stresszoldásban, az egészség támogatásában és a belső béke megtapasztalásában?
  • A reiki, mint eszköz az önismeret és spirituális fejlődés útján.

Gyakorlatok és tapasztalás:
Az előadás során lehetőséged lesz aktívan részt venni:

  • Energetikai tisztító gyakorlatban (Kenyoku).
  • Gyógyító energia érzékelésében és fejlesztésében (Joshin Hatsurei-ho).
  • Meditációval és energia érzékelés gyakorlattal tapasztalhatod meg a reiki hatását.

Záró gondolatok, kérdések és válaszok

Szabó Gábor
Jikiden Reiki tanár

Telefon: +36-70/414-0508

E-mail: gabor@jikidenreiki.hu

Honlap: jikidenreiki.hu

FB oldalam: facebook.com/jikidengabor

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Mielőtt megnyomná a “foglalok” gombot, kérjük, hogy azt kellő mérlegeléssel, és felelősségtudattal tegye! Eddigi tapasztalataink szerint a jelentkezésekhez képest elég gyenge a megjelenési arány, és egyes programoknál az is megesik, hogy olyanoknak nincs lehetőségük jelentkezni, akik örömmel eljöttek volna.

A Fény és a Hang Útja – egy hálás renegát beszámolója alapján

A Fény és a Hang Útja – egy hálás renegát beszámolója alapján

Az előadás témája a Sant Mat [fonetikusan Szant Mat] névre hallgató spirituális ösvény, vagy másképpen a Fény és a Hang jógája. A Kaczvinszky tanuló csoport vezetőjének felkérésére vállaltam el ezt a beszámolót, amelynek azt a címet is adhattam volna, hogy „A szikh tradíció örökzöld hajtásai”.

Adomány alapú, helyfoglaláshoz kötött program.
Kérjük a részvételi szándék jelzését az esemény alatti űrlap kitöltésével,
vagy Hornyák Károly  06 30 499 3310 letezesoromekozpont@gmail.com
Ajánlott hozzájárulás: 2.000-3.000 Ft

Különös érzés erről a témáról beszélni, mert egy olyan ösvényről fogok ismeretterjesztő jelleggel szólni, amelyet formálisan már nem követek ugyan, mégis tisztelettel gondolok az ott töltött évekre. Bízom benne, hogy ezen az estén sikerül valamelyest érzékeltetnem, hogy mit is jelent egy hiteles hagyományvonalhoz, és annak mesteri szintű képviselőjéhez kapcsolódni. Mit adhat egy elkötelezett csoporttal történő együtt gyakorlás egy olyan helyen, amelyet túlzás nélkül lehet Földi Mennyországnak nevezni.

Az előadás során érintett témák között lesz majd

  • A Sant Mat történelmi és spirituális hátterének rövid bemutatása
  • A középkortól napjainkig fennálló töretlen átadási vonal néhány fontos szereplőjének említése
  • Sirio Carrapa Mester története címszavakban
  • Fotók és személyes élmények az ásramról

Az estét közös elcsendesedéssel zárjuk.

Sirio Mester és közösségének weboldala elérhető itt

Szerény személyemről a jelentkezési űrlap alatti területen, a „Szervező” kulcsszónál.

Első kézből értesülhet aktuális programjainkról.
Ezen felül fontos metafizikai témákról szóló ajándékot állítottunk össze Önnek,
melyet a feliratkozást követően automatikusan elküldünk.

Feliratkozás és ajándék itt érhető el

Mielőtt megnyomná a “foglalok” gombot, kérjük, hogy azt kellő mérlegeléssel, és felelősségtudattal tegye! Eddigi tapasztalataink szerint a jelentkezésekhez képest elég gyenge a megjelenési arány, és egyes programoknál az is megesik, hogy olyanoknak nincs lehetőségük jelentkezni, akik örömmel eljöttek volna.

A jóga etikai alapja

A jóga etikai alapja

A jóga etikai alapja

Nagy József jógaoktató

a jama és nijama szerepéről beszél.

A videó kiegészítéseként pedig a következő gondolatokat szeretnénk megosztani nagy tisztelettel:
 
A jógával kapcsolatban talán az egyik legtömörebb definíció, hogy ez egy olyan komplex szakrális bölcseleti rendszer, amely visszavezet a tudati, érzelmi megkötözöttség szenvedéssel telt állapotából [dukha] a totális szabadságba [móksha]. Hamvas Béla szavaival, a zárt, lefokozott életből, a nyitott, hatalmas LÉT-be. Az illúzió általi elfátyolozottságból [májá] az üdvösséghez [szat-csit-ánanda]. Ennek szemléltetésére több ösvény előszeretettel folyamodik a lámpa példájához, amely az Önvalót és a köréje szövődő burkokat szimbolizálja. Ha a világítótestre ráterítünk egy vékony muszlin fátylat, akkor a fény ugyan tompul valamicskét, de a változás nem számottevő. Amint egy lenvászon lepedővel fedjük le, akkor már félhomály lesz a helyiségben. De ha beborítjuk egy vastag fekete brokáttakaróval, akkor minden elsötétül. Az emberben ugyanígy; a testiség sűrű szövétneke olyan, mint a példabeli brokát. A szenvedélyek, vágyak közepesen vastag lepedője a következő burok, amely már egy kicsit többet enged át a fényből. De a legszubtilisabb réteg a harmónia és egyensúly leheletvékony muszlinja. A tisztulás, az értelmi-erkölcsi-szellemi emelkedés ahhoz hasonlatos, mint amikor a lámpatestről egyenként eltávolítjuk a különböző takarókat.
„A jóga szépsége a következő: nem kéri tőled, hogy szenteket imádj, hanem arra kér, hogy ismerd fel a benned lakozó szentet.”  (Szvámi Véda Bharati)