közzétéve a szerző (Konrád Mónika mindfulness tanár) engedélyével

A meditációban egy pontra irányítjuk a figyelmünket. Végtelenül egyszerű a feladat: végre egy dologra figyelhetünk. Nem kell szanaszét szakadni, millió dologgal egyszerre megbirkózni, zsonglőrködni idővel, teendőkkel. Elcsendesedünk, megpihenünk, a figyelmünket is megpihentetjük vagy a légzésünkön vagy bármilyen más fókuszponton (mantra, hangok, testérzetek stb.).

De főként a gyakorlásunk kezdeti szakaszában majd mindannyiunk rácsodálkozunk arra, hogy a meditációban való megpihenés valójában nem is olyan egyszerű. Az elcsendesedés első pillanataiban támadásszerűen jelennek meg a gondolataink, problémáink, az előttünk álló feladataink. Mintha szándékosan  és kizárólag csak a bosszantásunkra tennék, mert akkor éppen nem velük szerettünk volna foglalkozni.

És mit tesz a figyelmünk ebben a zűrzavarban? Elkezd ugrálni, kapkodni, szaladni egyik, másik gondolat után. Beleéli magát a felbukkanó történetekbe, elkezd foglalkozni a felmerülő gondolatokkal, belevonódik a gondolatok világába. Arról pedig, hogy mi volt az a végtelenül egyszerű feladat, amivel nem sokkal azelőtt megbíztuk, már rég elfelejtkezett.

Csakúgy, mint a reggeli felkelés körüli huzavona, a meditációnkon belül is megjelenik a küzdelem. Elterelő gondolatok és az egyszerű feladatunkra (figyelem a fókuszponton) való koncentráció között.
Eleinte úgy tűnhet, mintha a félrenézésben, a mással foglalkozásban jobbak lennénk, mint a koncentrációban. A gondolatok könnyen elsodornak bennünket, néha hosszú idő is eltelik, míg visszatalálunk a fókuszpontunkra.

A gondolatoknak még sokáig lehet „létjogosultsága” megzavarni a meditációnkat. Nem tudatosan döntünk az elkalandozás mellett, de a gondolkodás, ábrándozás folyamata oyan erősen kondicionált, hogy könnyen magukkal viszik a figyelmünket. Az egy dologra való koncentrálást pedig könnyen unalmas léhaságnak értelemzheti az elménk.

No, és akkor mit is tehetünk?

A rendszeres és kitartó gyakorlással nem csak megedzük a koncentrációnkat, a figyelmünket, hanem megerősödünk abban a hitben is, hogy bármennyire is abszurdnak tűnik, de akár el is csendesedhetünk. Megengedhetjük magunknak azt a napi 5, 10, 15 percnyi, vagy még hosszabb ideig tartó elcsendesedést. És igen, elengedhetjük a kényszerű gondolkodást, a problémáinkkal való állandó foglalkozást, azt az elképzelésünket, hogy a fejünk arra való, hogy megtöltsük gondolatokkal, és hogy folyamatos és aktív mentális életet éljünk. Szabad megpihenni, megpihentetni a gondolatainkat, a belső életünket is.

Ahhoz, hogy megtapasztalhassuk az elcsendesedést és a meditáció gyógyító erejét, meg kell engednünk magunknak a mentális pihenést. Engedélyre lesz szükségünk magunknak, magunktól.

Konrád Mónika honlapja itt érhető el