Beszélgetés Srí Ramana Maharsiról

Beszélgetés Srí Ramana Maharsiról

Az eseményről felvétel is készült.

Malik Tóth István (közismertebb nevén Istók)  közel három évtizede foglalkozik jógával és a meditációval. 

Régóta tanulmányozza behatóan a hinduizmust, azon belül különösen az advaita védánta és a jóga gyakorlatát és elméletét. Tizenötször járt Indiában, ahol személyesen találkozott a nagy dél-indiai bölcs, Srí Ramana Maharsi közvetlen tanítványával, Pápádzsíval is. 

A FILOSZ könyvkiadó egyik alapítója, az Ursus Libris kiadó munkatársa. Több mint negyven könyvet fordított magyarra, ezek közül jó pár a jógával és a meditációval kapcsolatos (pl. Rádzsa-jóga, Jóga hétről hétre, A jóga áldásos ereje, A cselekvés és a szeretet jógája, A buddhista meditáció, A meditáció gyakorlati kézikönyve, A jóga füzére, Az élet új megvilágításban stb.).

Több, mint egy tucatszor járt abban az ásramban (lelki gyakorló központban), amely az Arunácsala hegy lábánál található, és amely lakhelyéül szolgált a huszadik század egyik legnagyobb bölcsének.

Istók a Ramana Baráti Társaság  vezetőjeként mesélni fog Ramana Maharsi életéről, tanításairól, az advaita védanta filozófiájáról, a Dél-Indiában szerzett tapasztalatairól, élményeiről, és a Ramana-könyvek fordításáról.

Egy rövid interjú itt érhető el:

Tudat-tudatosság

Közvetett és közvetlen

Közvetett és közvetlen

  
A „hosszú ösvény”, az öntisztítás, a fokozatos önfejlesztés útja, mint ahogyan a hangya is nagyon lassan halad. A „rövid ösvény” pedig – amely figyelmünk állandó ráirányítása igazi valónkra – a madár útja, amelyik könnyedén repked, ágról ágra. Illethetjük ezeket a „közvetett”, és a „közvetlen” jelzővel is.

A teljes cikk itt érhető el

A hangya és a madár útja (Közvetett és közvetlen ösvény)

A közvetlen ösvény azt jelenti, hogy mostantól teljességgel a Megfigyelővel [vagy másképpen a Tanú ÉN-nel] azonosulunk, nem pedig a teoretikus elme folyton változó tartalmaival. Radikális advaita tanítók szemszögéből a közvetett ösvény nem egyéb, mint az illuzórikus időbeliség keretrendszerében megnyilvánuló, spirituális gyakorlásba ölt felesleges energia befektetés.
 
A rövid ösvény hívei úgy tartják, hogy a Szellem ereje egy pillanat alatt eltüntetheti összes hibánkat, a valóságban ez korántsem ennyire triviális. Ha még nem járták végig az előkészület iskoláját, akkor csupán azonosulnak egy mentális koncepcióval. Pedig az intellektuális megértés még nem jelent célba érkezést. Így hát szembe kell nézniük az önámítás kockázatával, s azzal, hogy áldozatul esnek a saját túlzott spirituális elvárásaiknak. Bár az embereknek időről-időre lehetnek nagy bepillantásaik a Valóság természetébe, olykor még ezek a betekintések sem elegendőek, hogy véglegesen megtörjék a hamis én-azonosságot. Történhetnek még visszaesések. Olyan ez, mint amikor kikapcsoljuk a ventilátort. Elvágtuk a gépet az áramforrástól, de a lapátkerék a lendület miatt még forog egy ideig. Amiképp Szögjal Rinpocse is óva int bennünket: 

„Ne téveszd össze a megértést a felismeréssel, a felismerést pedig a felébredéssel.”

 
Mindaddig ugyanis, amíg az egó által vezérelt elmeműködést nem sikerült uralmunk alá hajtani, a pszichében rejlő hátráltató hajlamok [vászanák]  újra és újra elfelhőzik a felébredettség átmeneti felvillanásait, és ez így nem eredményez teljes megszabadulást [móksát]. Ramana Maharsi sokszor hivatkozott arra, hogy sohasem gyakorolt légzésszabályozást, nem recitált mantrákat, és fogalma sem volt a meditációról, vagy a kontemplációról. (Hiszen spontán felébredésben részesült). Ugyanakkor azt is tudtunkra adja, hogy az olyan ember esetében, akinek az elméje még nem vált kellőképpen éretté, az azonnali felismerést nehéz elérnie pusztán azáltal, hogy hall az önkutatásról. Ez az út csak érett lelkek számára járható. A többieknek mentális fejlettségüknek megfelelő módszerekhez kell folyamodniuk. Ramana Maharsi egyik közvetlen tanítványa, Kunju [fon. Kundzsu] Szvámi szerint átmenetileg bárki megtapasztalhatja a szamádhit egy Szatguru jelenlétében, de az nem lesz állandó, vagy végleges. 
   

Előkészületek

A metafizikai hagyomány keményvonalas képviselői még ennél is szigorúbbak. Robert Adams értésünkre adja, hogy fel kell adni bizonyos szokásokat, és magasabb rendű tulajdonságokat kell kifejlesztenünk. Határozottan kiemel három fő elsajátítandó erényt, történetesen az együttérzést, az alázatot, és a szolgálatot. Mindezt pedig azért teszi, mert már túl sok „dharma-csavargóval” találkozott, akik csak pózolnak, szajkózzák a nemkettősség iskolájának alaptételeit, mégis tele vannak rossz szokásokkal. Az embereknek éretté kell válniuk az ön-kutatásra. Évekig járniuk kell a spirituális utat, mielőtt képesek lennének az ‘én-gondolatot’ visszakövetni a forrásba (…és hozzáfűzi, hogy azon kevesek esetében, akiknek ez rögvest sikerül, az előkészületet nyilván előző életeikben tették meg.) Számos spirituális mester életrajzában visszatérő elem, hogy bár nagyon fiatalon keresztülmentek sok-sok grandiózus meditatív tapasztalaton és misztikus élményen, a „nagybetűs EMBER-ré válás” fájdalmas munkáját csak több évtizednyi szolgálattal tudták megvalósítani, mesterük védőszárnyai alatt.
 
Még Adyashanti, az oly sokat vitatott neoadvaita vonulat egyik jeles képviselője is felhívja erre a figyelmet:
 

„​Mint említettem, a felébredés pillanata csak nagyon kevesek számára teljes. Egy generáción belül csupán néhányan ébrednek fel oly módon, hogy nem szükséges keresztülmenniük további folyamatokon. Mindig azt mondom, hogy jobb nem arra számítani, hogy te leszel az. Jobb azzal számolni, hogy veled is úgy esik meg, mint mindenki mással, azaz az első felébredést követően egy folyamaton fogsz keresztülmenni. Nem a felébredés lesz az utazásod vége. Arra teszek itt kísérletet, hogy olyan irányt mutassak, amely hasznodra lehet az eligazodásban, amikor megkezded ezt az utazást. Ahogy a tanítóm szokta mondani, olyan ez, mint amikor belépsz az ajtón. Az, hogy beléptél az ajtón, még nem jelenti azt, hogy a villanyt is felkapcsoltad; nem jelenti azt, hogy máris el tudsz igazodni abban az ismeretlen világban, amelyben felébredtél.”